A csapaton belüli kommunikáció nagyon jó volt. Bármilyen probléma lépett fel, könnyedén megoldottuk és megbeszéltük a lehetséges megoldásokat. A feladatok leosztása is hatékonyan ment, közös megegyezés szerint. Nagyon sokat lehetett tanulni a Codespring Mentorprogram és a nyári szakmai gyakorlat alatt. Sok technológiába kóstoltunk bele, értettük meg azt ahogy működik, rendkívül értékes tudásnak tartom. – Áron
A számtalan technikai készség elsajátítása mellett egy olyan közösséget ismerhettem meg a Codespring Mentorprogram során, amely iránymutató és inspiráló volt számomra, bővíteni tudtam a szakmai kapcsolathálómat. Vagyon sokat fejlődtem a képzés alatt és a nyári gyakorlat során egy menő, fiatalos csapattal tudtam együtt dolgozni egy olyan projekten, amely közel áll a szívemhez. – Szabolcs
A SISY konferencia nagyszerű lezárása a mentorprogramos kalandunknak. A szakmai előadások között szerepelt a mi dolgozatunk is, amelyet a Codespring Mentorprogram hallgatóiként, a nyári gyakorlat során készített projektünk elméleti része. A konferencián más diákok és szakemberek munkáit is megismerhettük, ez segített tágabb perspektívába helyezni saját projektünket. – Péter
Nagy élmény volt olyan Codespringes programozókkal dolgozni a Mentorprogramban és a nyári gyakorlat során, akik hasonló módon érdeklődtek a projektként választott munka iránt. Kiemelném, hogy a hatalmas szakmai tudásuk mellett mentoraink nyitottak voltak az új megoldásokra. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy a sikerült valami újat is mutatni nekik, hiszen a fejlesztésben felhasznált technológia alig pár hónappal a mentorprogramos kutatásunk előtt jelent meg. – Ákos
A mentorainkról csak jót tudok elmondani. A nyárigyakorlat első napjától kezdődően nagyon barátságosak, segítőkészek, felkészültek voltak. Sok esetben tartottak gyorstalpalót, elmagyarázva az adott példaprogram/függvény/komponens működését, hogy megértsük a azokat a megoldásokat, témaköröket, amelyekről mi, saját közegünkben, nem hallottunk. – Eszter
Modern technológiákat használva, jó mentorok segítségével nagyon sokat fejlődtem. Sok kihívással szembesültünk, de ezekből csak tanultunk. Nagyon hálás vagyok a Codespring egész csapatának a lehetőségért, hogy ilyen profi környezetben fejleszthettem a szakmai tudásomat és valós projekten dolgozhattunk! A Mentorprogramban az egyik legnagyobb kihívást talán a mesterséges intelligencia-rész megértése jelentette, előzetes tapasztalat hiányában. – Kristóf
A Codespring Mentorprogram tartalmas és hasznos: sok hasznos dolgot tanultam, sok tapasztalattal gazdagodtam. Megtanultam csapatban dolgozni, céges környezetben, és ennek megfelelően kicsit jobban belelátni a fejlesztés világába. A mentoraink mindig segítőkészek voltak, de nem konkrét megoldásokat javasoltak a felmerülő problémákra, hanem rávezettek a megoldásra. Az megfelelő AI modell megtalálásával és bevezetésével nagyon érdekessé vált a kezdetben unalmasnak látszó projektünk. – Katalin
A mentorprogram egy nagy mérföldkő volt a szakmai fejlődésemben. Megtapasztalhattam azt, hogy milyen az IT ipari oldala és betekintést nyerhettem a gyakorlati szoftverfejlesztésbe. Megtanultam számos olyan technológiát és módszertant, amivel az egyetem keretei között nem találkoztam volna és ezáltal sokkal egyszerűbb volt az egyetemi tananyag megértése is. Legjobban talán a cloud technológiával való megismerkedés a legemlékezetesebb számomra. – Szabolcs
A 2014 mentorprogram alatt értettem meg, hogy a szoftverfejlesztés tulajdonképpen csapatsport: a megfelelő kommunikáció, a bizalom, egymás elfogadása és motiválása legalább annyira fontos, mint a szakmai felkészültség. Ezért mentorként a technikai iránymutatás mellett célom, hogy a csapatunk erre ráérezzen. A mentorprogram jó alkalom arra, hogy elengedhetetlen szakmai ismereteket szerezz, kipróbáld magad és kíváncsi légy. – Anna
Nagyon élveztem a 2016 mentorprogramot, mert amellett, hogy rengeteg hasznos tudásra tettem szert a képzések során, segített betekintést nyújtani a szakma gyakorlatiasabb világába is. A nyári gyakorlat során kipróbálhattam, hogy milyen csapatban dolgozni, megismertem új, éles projekteken is használt fejlesztési módszereket, technológiákat, eszközöket. – Kincső
A mentorprogramhoz 2014-ben csatlakoztam másodéves egyetemista hallgatóként. Már a felvételi interjú is nagyon jó hangulatban telt és pozitív emlékeket hagyott bennem, a mai napig is tisztán emlékszem a szobában ülő két interjúztató személyre, akikkel azóta kollégák lettünk. Sikeres felvételi után a JAVA rejtélyes világába nyertem betekintést dr. Simon Károly által. A mentorprogram anyaga kitűnő kiegészítést adott az egyetemi tanulmányok mellé. – Zoltán