A SkillMaster projekt célja egy webes alkalmazás megvalósítása, amely alkalmazottak szakismereteinek menedzselését teszi lehetővé vállalatok számára, továbbá lehetőséget teremt szakismeret, illetve továbbtanulási igény szerinti szűrésre, munkacsoportok összeállítására.

Az alkalmazottak önértékelés és feletteseik értékelése alapján kerülnek rangsorolásra a profiljukhoz rendelt szakterületeken belül. A vállalat menedzsmentje globális kimutatásokat kap az alkalmazottak felkészültségi szintjéről, illetve a szakemberek számáról adott témában, valamint az érdeklődési és továbbtanulási igényekről.

A rendszer SaaS (Software as a Service) megoldásként, egy központi szerveren keresztül is elérhető több vállalat, illetve intézmény számára. Emellett lehetőséget biztosít dedikált módon, saját infrastruktúrára történő telepítésre is.

Fontosabb adatok:

A projektben résztvevő hallgató: Csaba

Mentor: Karesz

A projekt harmadik helyezést ért el az ETDK-n.

Linkek: ETDK dolgozat