A Codespring mentorprogram keretében idén is két gyorstalpaló képzést hirdetünk utolsó éves és mesteris egyetemi hallgatók számára. Neked szól a két program, ha már eldöntötted, hogy milyen szakirány érdekel, vagy ha szeretnéd elmélyíteni az adott témakörökkel kapcsolatos ismereteidet.

Csapatunk tíz éve szervez mentorprogramot az informatika és matematika-informatika szakos, valamint automatizálási és számítástechnológiai mérnökhallgatóknak, három éve pedig, a mentorprogrammal párhuzamosan, olyan különálló képzéseket is hirdetünk, amelyeken egy-egy szakirány szerint lehet gyakorlatba ültetni az egyetemen tanultakat.

A programban résztvevő diákok, az itt szerzett kompetenciáknak köszönhetően, jelentős előnyökkel helyezkednek el a munkaerőpiacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a mentoráltak 100%-a szakmában dolgozik, a legjobbak (68%) pedig cégünk felkészült, fiatalos és barátságos közösségét gyarapítják.

Ha felkeltettük érdeklődésedet, és szeretnéd megismerni az szoftverfejlesztő iparág felkapott trendjeit, 2020 március 6-ig várjuk jelentkezésedet ezen a linken! Minden jelentkezőt meghívunk egy beszélgetésre, ennek során teszteljük az algoritmikával, programozással kapcsolatos alapismereteit. A felvételt nyert diákokkal közösen, egyetemi órarendjüket tiszteletben tartva alakítjuk ki az órarendet, úgy, hogy március közepétől félév végéig sor kerüljön minden tematika elmélyítésére.

Automata tesztelés és minőségbiztosítás

A QA: Automata tesztelés és minőségbiztosítás képzésünk sokszínű: a tesztelés különböző fajtáit ismerheted meg, és az itt elsajátított tudás lehetővé teszi, hogy automata tesztelőként vállalj fontos szerepet komplex projektekben.

Előadások tematikája és további részletek ezen a linken.

WEB: Modern full-stack Progressive webfejlesztés React és Redux-szal (képzés)

Ugye szeretnéd megismerni az iparág felkapott trendjét! Sok különböző könyvtár és keretrendszer segítségével az egyik legmodernebb és legelterjedtebb könyvtárat taglaljuk, a Reactet. A komplexebb alkalmazások összeállításában pedig az állapotmenedzsment, a Redux segít.