From Zero to Hero, azaz Zéróból új világot – e gondolat köré szerveződött a 2024-es TEDxUdvarhely előadássorozata, amelyen tizenkét előadó tartott motivációs előadást. A Codespring|Softech csapata főtámogatóként évről évre örömmel vesz részt az úttörő rendezvényen.
A Codespring|Softech Erdély legnagyobb magyar szoftverfejlesztő cége. Társadalmi felelősségvállalásunk folytán igyekszünk támogatni minden olyan kezdeményezést, amely széles körben hozzájárul térségünk, fiataljaink fejlődéséhez; ennek szép példája a TEDxUdvarhely csapatával történő együttműködés.
Aktív codespringes részvétel a TEDx-en
Az idei rendezvény tematikája a From Zero to Hero volt, amely igen közel áll a Codespring csapatához. Több munkatársunk érkezett Kolozsvárról is, hogy az itt felvonultatott elképesztő élettörténetek révén új inspirációt nyerjen. Nem szegte kedvünket a barátságtalan időjárás és a helyszínváltás sem: a szervezők által biztosított elektromos autóbuszokkal érkeztünk a város kijáratánál lévő, 800 fő számára igényesen berendezett Rákóczi Centerbe.
Az eddigi legnépesebb TEDx-en olyan előadók mutatkoztak be, akik a semmiből teremtettek értéket, vagy akár jelentős „mínuszból”, nehéz élethelyzetből léptek előre, a korábbi megpróbáltatásaik során tanultakból saját és közösségük javára építkezve. A sort Hosszú Katinka nyitotta meg. Az olimpiai és világbajnok úszó őszintén mesélt arról, miért költözött 19 évesen egy bőrönddel Los Angelesbe, és arról is, hogyan befolyásolta kétkedése, addigi értékeinek megkérdőjelezése a 2012-es londoni olimpiai döntőn elért helyezését.
Négy évvel későbbi, a riói olimpiai arany megszerzéséhez szükséges volt, hogy „összebarátkozzon” a kudarc gondolatával, s elfogadja, hogy nem garantált a győzelme. Ennek köszönhetően tudott nyugodt maradni a váróban, hogy energiáit a teljesítményére összpontosíthassa. A kudarctól való félelem nagy károkat okozhat, az öröm és a szeretet pedig olyan energiákat mozgósít, amelyeknek a létezéséről nem is tudtunk – vallja, most már édesanyaként is.
From Zero to Hero – térségünk hősei
A sport terén Székelyudvarhely is büszkélkedhet meghívottal, aki „kicsiből” a tömegrendezvényekig jutott: Ilyés Sándor Lóránd tíz év kézilabdázás és egy sportsérülés után kezdett teljesítménytúrákon és terepfutásokon részt venni, még akkoriban, amikor ez Romániában ritkaságnak számított. A versenyek résztvevőivel előbb egy kis, majd egy egyre bővülő közösségbe szerveződtek, s a hobbi fokozatosan változott hivatássá. Az egyre növekvő igények életre hívták a Feel Good Sportegyesületet, amely számos szabadidős és sportrendezvényt honosított meg a térségben, és nagy mértékben felelős a közösségi szaladás „trendivé” tételéért.
Az előadók között idén számos helyi és környékbeli „hétköznapi hős” kapott helyet, akik örömmel meséltek nem mindennapi életútjukról.
- Dragoș Asaftei székelyudvarhelyi származású fotós szenvedélyén és az általa elindított fotós projekten keresztül mutatta meg, hogy az életben lépten-nyomon szépségekbe botlik az, aki nyitott szemmel járja a világot.
- Legközelebbi „kollégájával” lépett színpadra Benkő Zsolt kutyakiképző, aki számos sikeres kutyás mentést tudhat a háta mögött – a profi keresőkutya megjelenését külön díjazta a közönség.
- Dénes Adél kulturális szervező, a Petőfi Kulturális Ügynökség könnyűzenei és programigazgatója az előképzettség híján jelentkező imposztorszindrómáról, önmaga folyamatos megkérdőjelezésének folyamatáról beszélt, illetve arról, hogy mennyi pozitív élményt és tapasztalatot tartogat, ha az ember a gáncsoló gondolatok ellenére megragadja a kínálkozó lehetőségeket.
- Majzik Tamás elhivatott magyartanárként messze túlmegy a kötelezőn: „szuperhősöket” képez egy 400 fős kis csángó faluban, Dumbravénben. Igyekszik a legkorszerűbb technikai tudással felvértezni magát és általános iskolás diákjait, sőt, a demokratikus nevelés híveként mostanra a tanítványai is továbbadják a tudást más diákközösségeknek a robotika, kódolás, mesterséges intelligencia terén. „Ki tudja, melyikükből lesz rakétakutató” – vetette fel, hozzáfűzve, hogy az ő feladata biztosítani azt az inspirációt, amely szárnyakat adhat a gyerekeknek.
A legnagyobb csapásokból építkezni
Az előadók némelyike igazán döbbenetes kezdeti nehézségekről számolt be, amelyek meghatározták további életútjukat, és arra motiválták őket, hogy másoknak is segítsenek.
- Az udvarhelyi születésű, Kolozsváron élő Kali Andrea lányának megrázó története nagy nyilvánosságot kapott. Amikor kiderült, hogy a gyermeket súlyos zaklatás érte, az édesanya és az őket körülvevő szociális háló minden elképzelhetőt megtett azért, hogy megvédje és segítse a lányt a gyógyulásban. Az egyedi eseten túlmutatva pedig céljukká vált, hogy a történetük révén rávilágítsanak erre a sokakat érintő, de sajnos alig tematizált problémára. Így készült el a Too Close című dokumentumfilm, amely egy figyelemfelkeltő kampánnyá vált a gyermekek ellen elkövetett abúzus témakörében. A film minden vetítésére szakembereket hívtak, hogy érzékenyítsék az embereket ebben a nehéz témában, és hogy elősegítsék a változást, amely – úgy érzik – sikeres volt.
- Szélsőségesen nehéz küzdelmeiről mesélt kirobbanó előadókészséggel a Vargyas-szorosban élő Vásárhelyi Jób Barna. A civilizációtól elzártan nevelkedett fiatal nyíltan beszélt bántalmazásról, életveszélyes esetekről, szökéséről, illetve arról a folyamatról, ahogyan élete legnagyobb nehézségeit is a javára próbálta fordítani – alpinista favágóként és hegyimentőként ugyanis ma éppen azon készségeit hasznosítja leginkább, amelyek extrém nehéz gyermekkorában fejlődtek ki. Húszas évei elején jár, de kiskorú testvére gyámja; életüket sikerült egyensúlyba hozniuk, s noha idén egy tűzesetben minden nehezen megszerzett javuk elveszett, a közösség összefogása révén ismét talpra tudnak állni, sőt, újra a közösség javát szolgálni gyermekek táboroztatásával.
- Az elképesztő történetek sorát Kafiya Said Mahdi zárta. A szomáliai lány tizenöt évesen, egy kényszerházasság elől szökött Európába. Menekülttáboron, börtönön és gyermekotthonon át vezetett az útja a magyar nyilvánosságig: dokumentumfilmben szerepelt, majd híres modell lett. Az ő történetét hallva új megvilágításba kerülnek az olyan sokszor hallott mondatok, mint hogy mindig van választásunk, vagy hogy minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy javítsunk a sorsunkon, mert ha most rossz is az életünk, a holnap mindig jobb lehet. A közönséget már az első pillanatban magával ragadta, hogy a 25 éves hős ékes magyarsággal tartotta meg előadását.
A Codespring csapatának útravalója
A Codespring|Softech csapatát mélyen megindították az előadók által közvetített gondolatok. Mindemellett tánc- és zenei előadásokon, humoresten vehettünk részt, és a környékbeli éttermek legjavának kínálatából választhattunk. Munkatársaink évről évre örömmel kapcsolódnak be a TEDx programkavalkádjába, és új inspirációval térnek vissza közösségünkbe.
A Codespring|Softech több, mint 25 éve organikusan növekvő vállalkozás. Folyamatos fejlődésünkhöz elengedhetetlennek érezzük, hogy a legkorszerűbb technológiák alkalmazása és a magas színvonalú munkavégzés mellett közösségünket is építsük. Amennyiben szellemiségünk felkeltette érdeklődésed, küldd el önéletrajzodat a job@codespring.ro e-mailcímre, és adj magadnak esélyt a továbbfejlődésre velünk!