A Codespring Mentorprogram keretében idén is három egymásra épülő modulban indítunk magas szintű szoftverfejlesztési képzéseket a tehetséges informatika, matematika-informatika, valamint az automatizálási és számítástechnológiai mérnökhallgatóknak.

A kolozsvári magyar szoftverfejlesztő cég nyolc éve szervezett mentorprogramjának sikere több tényezőnek köszönhető:

Mentorok

Cégünk tapasztalt munkatársait és lelkes, fiatal kollégáinkat is bevonjuk az interaktív képzési programba. A dedikált mentorok az első modul elkezdésétől az utolsó modul befejezéséig folyamatosan segítséget nyújtanak a mentorált diákoknak, beleértve az egyetemi csoportos projektek felépítését és szakdolgozatok megírását.

A program célja a tehetséggondozás is, ezért minden évben, a bővülő ismeretekre építve, újabb és újabb kihívásokkal motiválják a diákokat. Az eredmények sem maradnak el: minden évben hazai és nemzetközi konferenciákon díjazzák a hallgatók tudományos dolgozatait, amelyek közül a legjobbak nemzetközi akadémiai kiadványokban is megjelennek.

Projektek

Dinamikus, érdekes, a mai kor kihívásaira választ kereső szakmai projektekkel lehet foglalkozni a mentorprogram keretében. A diákok az utóbbi években olyan praktikus alkalmazásokat fejlesztettek, mint például a FestivApp, a Travel2U, vagy az ARmore, de elméleti kutatásra alapozó alkalmazásokat is, mint például a Sniff!, a MoneyCam, vagy a Volumiz3D.

Program

A mentorprogramot összehangoljuk tanulmányaiddal: a tanítási program után, néha hétvégén lesznek a kurzusok, tiszteletben tartva a vizsgaidőszakot is. Azon kívül, hogy egyetemi feladataidat nem kell elhanyagold, lehetőséged lesz kiegészíteni, elmélyíteni a szoftverfejlesztési iparág leggyakrabban alkalmazott technológiáival kapcsolatos ismereteidet.

Ezek a plusz ismeretek hozzásegítenek az emelt szintű szakdolgozatok megírásához, illetve nagyon fontos versenyelőnyt jelentenek majd számodra a munkaerőpiacon.

A szakmai rész mellett a mentorok értékes kiegészítő készségek elsajátításában is segítenek (szakdolgozat-írás, publikáció-írás, kutatás, prezentációs készségek stb).

Számadatok

Fennállása óta körülbelül 100 diák vet részt a mentorprogramban, körülbelül 35 projekt vagy prototípus készült el, 65 államvizsga vagy mesteri disszertáció született (90% maximális osztályzattal, 100% 9-es fölötti osztályzattal), 28 elkészült ETDK-dolgozat közül öt I. díjat, négy II. díjat, öt III. díjat, nyolc pedig dícséretet vagy különdíjat nyert.

A mentorprogramban résztvevő diákok esetében az elhelyezkedési arány 100% – jelentős többségük cégünknél dolgozik.

Ha felkeltettük érdeklődésedet, és szeretnéd megismerni az iparág felkapott trendjeit, várjuk jelentkezésedet a mentorprogramra! Jelentkezési határidő: 2020. március 10. 23:59!

A modulok részletes leírását, a jelentkezési feltételeket és további hasznos tudnivalókat az alábbi linkeken találsz!

Modulok

MP 1: Enterprise szoftverrendszerek fejlesztésének alapjai – 15 hely

MP 2: Enterprise szoftverfejlesztési módszerek – 0 hely

MP 3: Enterprise fejlesztési platformok es keretrendszerek – 5 hely