Az ország egyik legrangosabb egyeteme, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Kara a hagyományos és a korszerű ötvözeteként ismert. A Codespring|Softech sok éve tartós és szoros együttműködést folytat ezen rangos oktatási intézmény magyar tagozatával. Éppen ezért minden évben örömmel találkozunk azokkal az elsőéves diákokkal, akik ezt a szakot választották jövőbeli karrierjük alapjául.

Idén A Kocka Másik Oldala – a kar informálisan szerveződő diákközössége – szervezte meg a gólyatábort. Személyesen is tapasztaltuk, a közösségi médiában megosztott fényképek pedig megerősítették benyomásunkat: nagyon jó hangulatban telt a közel háromnapos tábor Vársonkolyoson.

Miért matematika és informatika?

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Kara az elmúlt években kiváló helyezést ért el a U.S. News & World Report által készített Best Global Universities rangsorban. Sok éve figyelemmel követjük a tanszék növekedését, és teljes mellszélességgel támogatjuk ennek a tanulmányi vonalnak a fejlődését, hiszen innen kerülnek ki a jövő szoftverfejlesztői, és szép számban leendő kollégáink is.

A gólyatáborban a Matematika és Informatika Kar első- és másodéves diákjaival találkozhattunk. A Codespring csapata azért kapott meghívást, hogy elmesélhessük, mit jelent szoftverfejlesztőként dolgozni, hogyan működik ez az iparág. Lehetőségünk adódott a Codespring│Softech történetét is bemutatni. Egy rövid Torpedó-játékkal szemléltettük, miért fontosak az agilis alapelvek a programozók munkájában.

Ugyanilyen fontos volt számunkra az is, hogy megkérdezzük a diákokat, miért választották a matematika- informatika szakot. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a sikeres szoftverfejlesztő karrier fő mozgatórugója a belső motiváció. Örömmel tapasztaltuk, hogy a diákok nyitottan, lelkesen és kíváncsian fogadták bemutatónkat és a kis, játékos foglalkozást, amit erre az alkalomra állítottunk össze.

A matematika-informatika gólyatáborban megragadtuk az alkalmat, hogy ismertessük a cégünk által működtetett mentorprogramot. Ennek keretében kolozsvári és marosvásárhelyi irodánkban teremtünk lehetőséget az ifósok számára, hogy elmélyítsék az egyetemen tanultakat, és a különféle projektfeladatok és diákköri konferenciákon kiváló eredményeket érjenek el.

A Codespring mentorprogram a diákok szemszögéből

Egy példa többet ér ezer szónál: a matematika-informatika gólyatáborban két frissen diplomázott kollégánk is bemutatkozott. Bence és Dani a mentorprogramot is abszolválta, és most már teljes munkaidőben szoftverfejlesztési projektekben dolgoznak a Codespringnél. Vársonkolyoson elmesélték saját mentorprogramos tapasztalataikat, illetve bemutatták az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést nyert kutatásukat, amellyel továbbjutottak a magyarországi  OTDK-ra – ott majd a teljes Kárpát-medence magyar tannyelvű felsőoktatási intézményeiből érkező diákokkal mérhetik össze tudásukat.

Zárógondolatok

Reméljük, hogy nemcsak nekünk, vendégeknek, hanem a hallgatóknak is nagyszerű élmény volt ez a találkozás. Bízunk benne, hogy megőrzik lelkesedésüket és kíváncsiságukat, és már diákként izgalmas projekteken fognak dolgozni. Már csak egy tanácsunk marad: ne feledjék, „ki korán kel, aranyat lel!” 🙂 Minél hamarabb kerülnek kapcsolatba a szakmai környezettel, annál eredményesebb lesz a szakmai fejlődésük.