Múlt hétvégén zajlott a 28. Reál- és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) Kolozsváron. A Codespring Mentorprogram számos diákja részt vett a szakmai megmérettetés informatika szekcióján, és kiváló eredményeket értek el.

Az informatikatudomány inter- és multidiszciplináris megjelenése
Az ünnepi nyitógála hangulatát a Musichorum énekkar fellépése varázsolta ünnepivé.
A zsűritagok vallomásai
Az ETDK programjában a korábbi években két informatikai szakirányú szekcióban mérettetek meg a dolgozatok: egyik inkább az elméleti, matematikai-informatikai kutatásokat csoportosított, a másik a gyakorlati, alkalmazott informatikára fókuszált. Idén a zsűri és a szervező, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség közösen úgy döntött, a beérkezett nagyszámú dolgozatot figyelembe véve, hogy három szekcióban bírálják el az infós munkákat.
Dr. Sulyok Csaba, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának adjunktusa, az ETDK-zsűri tagja fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a tematikák megválasztása az olyan hyped technológiák iránti érdeklődést mutat, mint az alkalmazott mesterséges intelligencia, AR/VR, hardverrel való integráció, kiberbiztonság”, és számára jó látni, hogy a dolgozatok nem sematikusak.
A mezőny nagyon erős volt, és csak az innovatív számítástechnikai termékek, alkalmazások szekcióba kétszer annyi dolgozat érkezett be, mint tavaly – tudtuk meg dr. Simon Károlytól, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának adjunktusa, aki maga is részt vett a zsűrizés folyamatában. Mind a dolgozatok témája, mind az előadásmód színvonalas volt, a mennyiség nem járt minőség hígulásával. Vallomása szerint nagyon nehéz lett volna megosztott díjak nélkül igazságosan értékelni a dolgozatokat.
Mentorprogramosok a 28. ETDK-n
Akárcsak az elmúlt 12 évben, a Codespring Mentorprogramba bekapcsolódott diákok idén is nagy számban vettek részt az ETDK-n: 15 diák 8 dolgozatot mutatott be nagyon változatos témákban: nem lineáris történetmondás, intézményi e-szavazásig, KRESZ-tanuláshoz fejlesztett MI-segítette alkalmazás, robotok mozgásának szinkronizálása virtuális térrel, AR elősegítette metrika-vizualizáció műtőknek stb.
A mentroprogramos csapatok idén is kiváló eredményeket értek el!
Első helyezést és OTDK-jelölést nyert:
- B. Andrea és Sz. Adrienn-Barbara a StoryGraph: Közösségi történetírás és nemlineáris narratívák vizuális kezelése című kutatást mutatta be – ehhez járult hozzá mentorként Bence és Ákos.
- F. Szilárd és M. Walter Pontos helymeghatározás Ultra-Wide-Band segítségével: Egy ígéretes technológia alkalmazási lehetőségei című kutatását Lóránt és Dávid mentorálta.
- D. Levente és D. Beniamin, akik az Interakciót igénylő eszközök automata tesztelése robotkarral és objektum-felismeréssel című projekten dolgoztak mentoraik, Dénes, Arnold, Gyöngyi és Bálint irányításával.
Második helyezést és OTDK-jelölést nyert:
- K. Ákos és H. Gábor dolgozata, a B.o.B.: Intelligens dokumentum-felhasználáson alapuló chatbot. Mentorok: Kinga és Eszter
Harmadik helyezést és OTDK-n való részvételt nyert:
- B. Norbert és K. Gergő, akik a VoteHub: Szavazórendszer hivatalos intézmények és közösségi szervezetek számára című munkájával, amelyhez mentorként Kata és Bálint járult hozzá.
- Z. Szabolcs – Erika és Tas mentorálásával – a Graveyard Navigator: Temetőkertek bejárását és síremlékek felkeresését segítő alkalmazás című dolgozatot mutatta be.
Dicséretben részesült:
- J. Gergő és P. Gellért-Szabolcs kutatása, a Watch My Project: Közösségi projektek állapotának publikus követése, amelyet Szabolcs és Hunor mentorált.
- M-L. Janka és M. Áron-Dániel dolgozata, a Holokauszt emlékapplikáció. Mentorok: Levente és Roland
Az ETDK-ról
A Reál- és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia – rövidebb nevén ETDK – minden évben kiemelkedő esemény a kolozsvári és erdélyi hallgatók számára. A szervező, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség állandó szakmai partnere a Babeș–Bolyai Tudományegyetem.
A 2025-ös ETDK-ra a diákok 43 szekcióban regisztrálhatták dolgozatukat. A több száz kiválasztott kutatást a szerzők szakmai zsűri előtt mutatták be – ez a kihívás olyan készségek elsajátítását segíti elő, amelyeknek a szakdolgozatuk megvédésekor, illetve szakmai vagy akadémiai pályafutásuk során is jó hasznát veszik az előadók. „Az ETDK kiváló lehetőség a magyar diákok számára, hogy megismerkedjenek a tudomány világával, ismertséget szerezzenek, ismerkedjenek és megalapozzák szakmabeli jövőjüket” – olvashatjuk a rendezvény honlapján a 28. ETDK főszervezője, Csongrád Dorottya nyilatkozatát.
A díjazottak továbbjutottak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amelyet kétévente rendeznek meg. Az idei ETDK-nyertesek a 2027-es 38. OTDK-n vehetnek majd részt.
A Codespring Mentorprogram
A Codespring Mentorprogram magyar nyelven, dedikált mentorok támogatásával, egy nagyszerű csapatban nyújt lehetőséget az egyetemen szerzett tudás elmélyítésére és versenyképes ismeretek szerzésére az informatika világában. Ha Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen tanulsz informatika vagy számítástechnika szakon, és szeretnél többet megtudni képzéseinkről, vedd fel velünk a kapcsolatot!
A mentorprogram szervezője a Codespring | Softech – az egyik legismertebb erdélyi szoftverfejlesztő cég. Több mint 25 éve organikusan növekedik, és kiemelten támogatja a folyamatos fejlődést elősegítő tevékenységeket munkatársai és mentorált diákjai számára.