A Codespring idén is szakmai gyakornoki lehetőséget kínált azoknak a diákoknak, akik programozóként, fejlesztőként képzelik el karrierjüket. Magyar nyelven, dedikált mentorok támogatásával, általuk választott projekten dolgozhattak kolozsvári vagy székelyudvarhelyi irodánkban.

A felvételt nyert 19 diák közül 17 kolozsvári BBTE-hallgató, 2 pedig marosvásárhelyi Sapientia EMTE-hallgató. Nyári szakmai gyakorlatuk eredményeként vakáció végére kilenc projekt született. Kitartó, alapos munkáljuk kiteljesedéseként a projekteket a Codespring munkatársinak is bemutatták. A közönség soraiban mentoraik mellett a cég vezetősége és több kolléga is ott ült. Minden bemutatót rövid kérdezz-felelek követett, amikor a diákok munkájához építő jellegű megjegyzéseket fűztek, illetve a projektek támasztotta kihívások kapcsán több kérdés is felmerült – ezalkalommal a diákok gyakorlatba ültethették a szakmai gyakorlat során szerzett softskill-ismereteiket is.

A Codespring nyári szakmai gyakorlaton született projektek 2022-ben

  • Bringing – a mobil alkalmazás biológusoknak, madarászoknak, de amatőrök számára is lehetőséget teremt arra, hogy hozzájáruljanak a madárgyűrűzők hosszas adatgyűjtési munkájához.
  • Line-us – a programozható robotkar fotó alapján rajzolja meg papírra, tollal a kívánt kép-kontúrokat
  • Meeting Rooms – az alkalmazás nagyobb irodaépületekben, több cég vagy több csapat számára kínál lehetőséget a rendelkezésre álló tárgyalótermek lefoglalásához, illetve hirtelen kialakuló változás esetén digitális kijelzőn követhető a terem kihasználtsága.
  • MyOwner – az alkalmazás QR kód alapján hozzásegít ahhoz, hogy talált tárgyakat, illetve elvszített dolgokat azonosíthasson be tulajdonosuk.
  • Path Planner – a zöld közlekedési útvonalak kialakításához a tömegközlekedési járatok valós idejű monitorozása a végső felhasználók (utasok) számára és ezzel egyidejűleg a legforgalmasabb járatok, legzsúfoltabb időintervallumokban a járatok plusszolása
  • ThermoSmart – az “okos” hőérzékelő egy microcontroller által szolgáltatott adatokat dolgoz fel és küldi el egy alkalmazásban a felhasználónak. A fejlesztés célja egy önműködő hőszabályozó lenne.
  • Prophet – mobil alkalmazás amely segítséget nyújt beszédek gyakorlásában
  • Sensore Throne – az ergonomikus, monitorizálható okos szék figyelmeztet, ha a tulajdonosa túl hosszú ideig helytelen tartásban ül
  • WannaDance – társastánc események valós közösségi alkalmazása – elsősorban fesztiválokon lehet hasznos, ahol a közösségi médiafelületeken a hasonló zenei ízlésű felhasználók megnézhetik egymás profilját, ismerkedhetnek, és felkérhetik egymást egy táncra…

A projektek elkészítéséhez a Codespring 22 munkatársa nyújtott gyakorlati segítséget. A mentorált diákok a három hónap alatt hasznos tapasztalatot szereztek, és bízunk benne, hogy tanulmányai befejezése után örömmel csatlakoznak majd csapatunkhoz.

A projektbemutatókat, ahogy ez várható volt, kötetlen beszélgetés, állófogadás, sörözés és csócsózás követte.

Tudj meg többet a Codespring nyári szakmai gyakorlatról

A Codespring nyári szakmai gyakorlata nagyszerű lehetőség arra, hogy diákként valós projekteken dolgozhass és betekintést nyerj a szoftverfejlesztők mindennapjaiba. Bármelyik partneregyetemek diákját tárt karokkal fogadjuk a Codespringnél, és barátságos, támogató környezetet biztosítunk, ahol izgalmas projekteken dolgozhatsz.

Változatos programozási nyelvek és technológiák, a választható projektek sokszínűsége bármilyen felkészültségű hallgató számára kifizetődő, aki az alapképzés, a mesteri vagy a doktori szintet célozza meg.

Kolozsvári nyári szakmai gyakorlatainkon a Babeș Bolyai Tudományegyetem Matematika – Informatika szakos diákjai, a Műszaki Egyetem Automatizálási és Számítástechnikai Kar vagy az Elektronikai, Távközlési és Informatikai Kar hallgatói vehetnek részt, Marosvásárhelyen pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Informatika Karának diákjai.

Ha kíváncsi vagy korábbi évek szakmai gyakorlatos projektekre, böngészd a honlapunkon publikált rövid bemutatókat: https://edu.codespring.ro/projects/

Szervező: a Codespring | Softech kft. az egyik legismertebb erdélyi szoftverfejlesztő cég. Több, mint 20 éve organikusan növekedik és kielmelten támogatja a folyamatos fejlődést elősegítő tevékenységeket munkatársai és mentorált diákjai számára.