Március végén rajtol a BBTE informatika és matematika-informatika szakon elsőéves, illetve a Műszaki Egyetem számítástechnikai fakultásain másodéves hallgatóknak dedikált Mentorprogram-modul Kolozsváron.

A képzés ismertetésére szervezett Bittologatók-eseményen közel 90 diák vet részt.

A szervező Farkas Gyula Egyesület nevében Dr. Simon Károly nyitotta meg az ülésszakot. Szélyes Levente (CEO Codespring | Softech ), a mentorprogramot szervező 25 éves erdélyi szoftverfejlesztő céget mutatta be. Kelemen-Fehér Timea, a program adminisztrációs koordinátora röviden összefoglalta a Mentorprogram céljait és legfontosabb sikereit, majd ismertette a képzéseket és a nyári szakmai gyakorlat-lehetőséget.

Élménybeszámolók

Katalin és Ferenc, a Codespring szoftverfejlesztői saját mentorprogramos tapasztalatukról számoltak be, és a képzés alatt elkészített Raspberry Kube projektjüket is ismertették. Dániel és Kristóf élménybeszámolója a nyári szakmai gyakorlatról szólt, arról, hogy sok erőt és energiát fordítottak a ThermoSmart projekt elkészítésére, de úgy érzik, hosszú távon megérte. https://edu.codespring.ro/thermosmart/.

Mindkét csapat kitért arra, hogy miért éri meg a diákoknak a Codespring Mentorprogramot választani, mire számítsanak, és milyen elvárásaik lehetnek: csapatmunka, saját projekt, dedikált mentorokkal való együttműködés, akik szabad kezet adnak a projekt 0. lépésétől kezdve, tanácsokkal látnak el, és ellenőrzik a kódod.

A tartalmas előadást rövid kvízjáték követte, illetve a diákok egy Arcade Game-nighton folytatták a kötetlen beszélgetést a Codespring munkatársaival és a mentorprogramos „véndiákokkal”.

Mentorprogram elsőéveseknek Kolozsváron

A tavaly még „előkészítőnek” becézett modul célja kötetlen keretek között, jó hangulatban felkészíteni a diákokat a következő évfolyamra, amikor a képzések mellett egy csoportos projektet is el kell készítsenek. A jelentkezés egyszerűen zajlik, csupán egy űrlapot kell kitölteni. Ezt követően cégünk kolozsvári székhelyén elkezdődnek a játékos, interaktív foglalkozások. A megszerezhető tudás mellett a képzés alatt sok szabadidős programot is szervezünk „gólyáinknak”. Az előadások tematikáját a Képzések menüpont alatt találjátok!

Figyelem! A március végén induló, előéveseknek szervezett képzésre március 26-ig még lehet jelentkezni!