A reáltudományok három szekciójában is díjazták a SOFTECH|Codespring szélesebb csapatát a Kolozsváron május 15–16-án megtartott 29. Erdélyi Magyar Diákköri Konferencián (ETDK). Fiatal munkatársunk és mentorált diákjaink több projektje – amelyeket nagyrészt a tavalyi Codespring Mentorprogram során fejlesztettek ki – a magyarországi OTDK-ra való továbbjutás lehetőségét is kiérdemelte.

A szervezők és elbírálók örömére idén az előző évek mezőnyéhez képest több alapképzéses és mesterszakos diák vállalta, hogy dolgozatot mutat be a 2026-os ETDK-n – emelte ki a zsűri egyik tagja, S. Csaba. Mint kifejtette, a rengeteg beérkezett dolgozat szerzői között nem csupán a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, hanem többek közt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) diákjai is képviselték magukat és intézményüket. A Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületében május 15–16-án megtartott 29. Erdélyi Magyar Diákköri Konferencia (ETDK) matematika, informatika és fizika profilú szekcióiban összesen közel 40 dolgozatot mutattak be a diákok.
Sokszínű és erős mezőny
A nagy mennyiségű matematika-, informatika- és fizikadolgozatot idén négy szekcióba osztották, és ezek többsége több mint 10 projektet sorakoztatott fel. Az informatika tematikájú dolgozatokat – a fizikával összevonva – három szekcióba sorolták be: egy elméleti, illetve két gyakorlati, termékfejlesztéssel kapcsolatos szekcióba. A dolgozatokat szekciónként külön-külön díjazta a szakmai elbíráló bizottság – így több diák kaphatott elismerést, ugyanis a zsűri egyöntetű véleménye szerint idén kivételesen sok színvonalas dolgozat érkezett be. A szekciók zsűrizésébe a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanárain kívül más egyetemek oktatóit és különféle cégek képviselőit is meghívták.
S. Csaba és S. Károly a reáltudományi ETDK két különböző innovatív számítástechnika szekcióban zsűrizett. Mint elmondták, az elbírálási folyamat során fontos szempont volt a projekt célja, az ötlet egyedisége, a fejlesztett „termék” innovatív jellege, kidolgozottsága, potenciális piacképessége és eladhatósága. A bemutató során kiemelten figyeltek a prezentáció felépítésére, szemléletességére, az előadásmódra, továbbá arra, hogy a bemutatás során hogyan tudta a szerző képviselni, „eladni” a saját projektjét.
Az AI és a tudományos kutatások
Abban egyetértettek, hogy a mesterséges intelligencia használata meglátszik a dolgozatokon. A formai követelmények ugyanis nagyobb százalékban teljesülnek az AI-os ellenőrzés mellett, és kevesebb esetben lehet azokban komoly hibát találni. Ezenkívül a dolgozatok alapvetően komplexebbek, részletgazdagabbak és előrehaladottabb állapotban voltak, mint az előző években. Ennek ellenére a projekteken – főként a dobogós helyezéseket elért munkákon – kiemelten érződött a diákok befektetett munkája is, ismerte el S. Károly.
Díjeső a Codespring Mentorprogram diákjainak
Az idei ETDK díjazása nem kis kihívást okozott, ugyanis a mezőny nagyon erősnek bizonyult. Az elbíráló bizottságnak számos érdekes téma közül kellett kiválasztania a három (esetenként több) dobogós helyezettet – derült ki. A három infós szekcióban mind a hardver-, mind a szoftverközpontú projektek közül sok izgalmas munka került ki: az egyik fődíjas előadó mikroprogramozott processzort épített, egy másik projekt során számítógép-konfiguráló webalkalmazás készült, de terítékre került a kiberbiztonság és az okosotthon, valamint az intelligens parkolás kérdése is. A Codespring Mentorprogram 13 informatikushallgatója 8 dolgozatot adott le, a matematika szekcióban pedig L. Miklós, a SOFTECH munkatársa tartott sikeres bemutatót.
A díjazás során a következő helyezéseket sikerült megszerezniük:
- Matematika szekció: L. Miklós József – II. díj + OTDK-részvételi jog
- Informatika: innovatív számítástechnikai termékek, alkalmazások – 1-2. szekció:
- I. díj + OTDK-részvételi jog: V. Áron, K. Kinga (szakmai koordinátorok: S. Csaba, B. Nándor doktorandusz, N. Kristóf-Bálint szoftverfejlesztő) – Holisztikus eseménykezelő rendszer A Kocka Másik Oldala diákszervezet számára
- II. díj + OTDK-részvételi jog: A. Szilamér, P. Norbert (szakmai koordinátorok: S. Károly, valamint B. Levente és Sz. Tas szoftverfejlesztők) – Beeper méhészetkezelő alkalmazás
- III. díj + OTDK-részvételi jog: M. Tamás, K. Mátyás (szakmai koordinátorok: S. Csaba, B. Nándor doktorandusz, valamint P. Kinga és K. Krisztián szoftverfejlesztők) – PicPermit: Digitális képengedély-kezelő rendszer
- III. díj: Cz. Norbert-Levente, V. Norbert (szakmai koordinátorok: S. Károly, valamint B. Szabolcs és H. Hunor szoftverfejlesztők) – Interaktív egészségügyi eseménynapló és kezeléskövető mobilalkalmazás.
Codespring Mentorprogram: tapasztalat és eredmények
A SOFTECH|Codespring csapata immár 17 éve foglalkozik kiemelten a jövő informatikusainak képzésével Erdély különböző városaiban. Az elmúlt évek során több száz sikeres hazai és nemzetközi konferencia-részvételhez, valamint kiváló államvizsgához nyújtottunk segítséget mentoráltjainknak.
Akárcsak az eddigi években, ebben a szériában is mentorálással, folyamatos szakmai irányítással, amellett pedig az ETDK és a hasonló tudományos rendezvények következetes szponzorálásával járulunk hozzá a diákok szakmai fejlődéséhez, előmeneteléhez.
Amennyiben informatika szakos hallgató vagy Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen, netán ezen a vonalon tervezel továbbtanulni, és felkeltette figyelmedet a Codespring Mentorprogram, már elsőévtől várunk évről évre megújuló csapatunkba. Ha pedig gyakorló programozóként álláslehetőségeink iránt érdeklődsz, itt tájékozódhatsz a részletekről – vagy elküldheted nekünk önéletrajzod a jobs@softech.ro e-mailcímre.
