Dicséretben részesültek a technikai megvalósításért a Codespring marosvásárhelyi mentorprogramjában részt vevő informatikushallgatók a Sapientia 2026-os TDK-ján. A diákok a SOFTECH|Codespring szoftverfejlesztőinek mentorálásával kiemelkedő projekteket mutattak be. Az elért eredmények időről időre megerősítenek minket abban, hogy megtérül a jövő IT-s munkavállalóinak képzésébe fektetni.

Sikeresen szerepeltek a Codespring mentorprogramjának marosvásárhelyi kiadásában részt vevő egyetemisták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megszervezett XXV. Kari Tudományos Diákköri Konferencián. A május 8-9. között megtartott tudományos rendezvény informatika szekciójában 17 tanulmányból 4-et csapataink adtak le – munkájuk gerincét a tavalyi nyári gyakorlatuk során kivitelezett projektek tették ki.
Több városban is az élmezőnyben mentoráltjaink
A SOFTECH|Codespring erdélyi szoftverfejlesztő cég számára immár 17 éve prioritás a szakmai utánpótlás, vagyis az informatika szakos hallgatók egyetem melletti képzése. Az elmúlt években mentorprogramunk során, elhivatott munkatársaink szakmai irányítása mellett több száz diákprojekt, államvizsga- és TDK-dolgozat született, amelyek mind a kolozsvári, mind a marosvásárhelyi mezőnyben erősnek bizonyultak. Ahogyan a korábbi években, idén is bebizonyosodott: érdemes a jövő generációk szakmai képzésébe fektetni.
A május 8-9-ei hétvégén, a marosvásárhelyi Sapientia TDK-jának Informatika és szoftverfejlesztés tagozataiban összesen 4 csapatunk mutatta be dolgozatát, amelyeken közel egy éve dolgoznak. Elhivatott mentoraik, a SOFTECH|Codespring szoftverfejlesztői nem csupán szakmai tanácsokkal és a projekt koordinálásával járultak hozzá annak sikeréhez, hanem a prezentációra való felkészülésben is segítették a diákokat – sőt, aki tehette, a konferencián is részt vett, és lelkesen szurkolt mentoráltjainak.
Jóval több, mint egy nyári gyakorlat
Mindezekkel bizonyították, amire kiemelten büszkék vagyunk: hogy a Codespring Mentorprogram jóval túlmutat egy egyszerű nyári gyakorlaton. Az itt részt vevő diákok ugyanis valódi gyakorlati tapasztalatot szereznek az éles projektek munkafázisának minden szakaszában, az ötletbörzétől a megvalósításon át a projekt bemutatásáig, promoválásáig szakmai közönség előtt. Ez a tudás mindannyiuknak hasznára válik az egyetemi államvizsga-dolgozat megvédésénél, és akár később, szakmai pályafutásuk során egy támogatók előtti szakmai prezentáció megtartása során. S hogy mindezeket a lépéseket mentoraik szakmai irányításával tehetik meg, az minden bizonnyal előnyt jelent számukra a mezőnyben.
A Sapientia 2026-os TDK-ján a következő dolgozatok kerültek bemutatásra mentorprogramunkból:
- Gaspulse – Üzemanyagár-előrejelző és adatgyűjtő alkalmazás. Kifejlesztette: A. Enikő, mentorai: M. Roland és K. Bence
- Hygrade – hibrid oktatási platform. Kifejlesztette: H.-S. Kende, K. Béla. Mentoraik: T. Endre, B. Tamás
- LearnWithMe: Mesterséges intelligencia alapú tanulástámogató mobilalkalmazás. Kifejlesztette: E. Mátyás, mentorai: Gy. Endre, K. Krisztián
- Interaktív múzeum. Kifejlesztette: B. Róbert-Szilamér, Cs. Huba. Mentoraik: K. Mózes, K. István.
A négy bemutatott dolgozat közül kettő (a Gaspulse üzemanyagár-előrejelző alkalmazás és a Hygrade hibrid oktatási platform) a zsűri dicséretében részesült.
Aktuális erősségek és potenciális fejlődési lehetőségek
Amint K. Bence mentor elmondta, az általa mentorált diák nem csupán technikailag erős és naprakész megoldást valósított meg, de ráadásul szépen és összeszedetten mutatta be a projektet, amelyet méltán emelt ki a zsűri is.
A Sapientia TDK szervezői részéről O-P. Boróka kiemelte: a mentorprogramos projekteket szakmailag erősnek, technikailag jól kivitelezettnek és aktuális témájúnak értékelték a bírálók. A legtöbb pozitív visszajelzést az architektúrára, az igényes megvalósításra és a gyakorlati hasznosságra kapták. A projekteket ugyanakkor innovatívnak, relevánsnak és potenciálisan hasznosnak értékelték. A dolgozatok színvonalát is kifogásolhatatlannak találták, ugyanakkor rámutattak arra, hogy a dolgozatok tudományos-kutatási jellegét még lehet mélyíteni, nagyobb hangsúlyt fektetve a hipotézisekre, empirikus tesztekre, mérési eredményekre és statisztikai kiértékelésre.
Amennyiben informatika szakos hallgató vagy Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen, netán ezen a vonalon tervezel továbbtanulni, és felkeltette figyelmedet a Codespring Mentorprogram, már elsőévtől várunk évről évre megújuló csapatunkba. Ha pedig szakképzett programozóként álláslehetőségeink iránt érdeklődsz, itt tájékozódhatsz a részletekről – vagy elküldheted nekünk önéletrajzod a jobs@softech.ro e-mailcímre.
